Légió Hungária
3.92K subscribers
1.5K photos
144 videos
2 files
868 links
Csatornánkon cenzúra mentesen értesülhetsz a legfontosabb híreinkről.
Download Telegram
🇭🇺🤝😁 Múlt hétvégén szerb bajtársainkat, a Club 451 tagjait láttuk vendégül Budapesten

A találkozó során mindkét fél számára egyértelműen kiderült, hogy szervezeteink a világnézeti és formai hasonlóságokon túl, közel azonos szemüvegen keresztül szemlélik a világ eseményeit. Tevékenységünkkel pedig egyazon cél irányába törekszünk.

Látogatásukat rövidesen viszonozni fogjuk egy belgrádi út keretei közt, ahol terveink szerint együtt tisztelgünk történelmünk közös nagyjai, a nándorfehérvári diadal magyar és szerb hősei előtt.

Mozgalmunk számára mindig hangsúlyos volt a külkapcsolatok építése, mely területen belül kiemelt figyelmet fordítunk azon népek jobboldali szervezeteire, akikkel sorsközösségben élünk.

Közép- és Kelet-Európa történelme vérzivatarokkal teli, gyakorlatilag nincs olyan nemzet, mely ne szenvedett volna sérelmet a térség egy másik nemzetétől. Ahogy eddig, úgy ezután is két dolgot fogunk szem előtt tartani szövetségi rendszerünk bővítése tekintetében:

- Az antisovinizmust, különös tekintettel a magyarság vonatkozásában.
- Közös világnézeti alapok meglétét.

A Club 451 tagjai egyértelművé tették számunkra, hogy hasonlóan gondolkozunk, hasonlóan cselekszünk, tehát egy az utunk!

A HIVATKOZÁSRA kattintva további képek érhetők el a találkozóról.

#LégióHungária #LH #Club451 #EuropeanBrotherhood
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
🏰 Nándorfehérvár - Az utolsó bástya

🇷🇸🤝🏻🇭🇺
A Club 451 és a Légió Hungária közösen szervezett megemlékezést, hogy tisztelegjünk azon magyar és szerb harcosok előtt, akik Európa védelmezői voltak az idegen megszállókkal szemben 1456-ban, Nándorfehérvárott.

Dicsőség a hősöknek, éljen az új szövetség!

😁 @Club451 & 🇭🇺 @LegioHungaria

#LégióHungária #LH #Club451 #Hőskultusz #EuropeanBrotherhood
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
Forwarded from ⚔️ Incze Béla
⚔️ "Fél évezreddel ezelőtt magyarok és szerbek közösen sorakoztak fel Nándorfehérvárnál, hogy megállítsák a hódítókat és most ismét ez történt."

🎤 A Kuruc.info kérdezett a múlt hétvégi nándorfehérvári megemlékezésről.

📌 Antisovinizmus
📌 Nemzetközi kapcsolatok
📌 Ellentétek szítása helyett közös pontok keresése a Kárpát-medence jobboldali csoportjaival
📌 Mi jobb a határon túli magyarságnak, ha ezek a szervezetek pro és kontra feszültséget generálnak, vagy ha a közös problémákra koncentrálnak?

Címszavakban ezeket a kérdéseket beszéltük át Lantos Jánossal, akinek ezúton is köszönöm az ismételt lehetőséget.

👉🏻 A beszélgetés IDE kattintva érhető el.

🇭🇺 @LegioHungaria
😁 @Club451

#Legionarius #LégióHungária #LH #Club451 #Hőskultusz #EuropeanBrotherhood
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
🏰 Történelmi nap zajlott le múlt hétvégén Nándorfehérvárott

Magyar és szerb nacionalisták közös emlékmeneten vonultak fel az 1456-ban egymás mellett harcoló őseik előtt tisztelegve, akik megvédték Nándorfehérvárt az idegen megszállóktól. Ismét közösen sorakoztunk fel, ahogy a múltban.

Nemzeteinknek voltak sötét pillanatai, amikor sérelmeket szenvedtünk el egymástól. Természetesen tiszteljük elesettjeinket, és tiszteljük egymást, éppen ezért itt az ideje, hogy új lapot nyissunk népeink történetében. Már nem a sovinizmus bilincse sújtja kapcsolatainkat. Annak belátása, hogy a közös élettér, a szomszédi viszony megváltoztathatatlan tények, arra sarkallnak minket, hogy változtassunk.

Vannak, akik azt kérdezhetik: „Miért?”, mások megátkoznak és árulónak tartanak bennünket. De, miért kellene tovább mennünk a gyűlölet útján, hiszen nemzeteink közös fenyegetésekkel néznek szembe! Társadalmaink hagyományos értékeinek lerombolása, az idegenek inváziója, a plutokrácia, az EU és az Egyesült Államok uralma mind közös problémák, amelyekkel szembe kell néznünk. Egyesével kiszolgáltatottak vagyunk, de együtt a közös cél felé haladva győzelmet arathatunk!

Megemlékezésünkkel mosolyt csaltunk őseink arcára, akik az Égből figyeltek minket, ugyanakkor nekünk a jelen harcaira is koncentrálnunk kell. Ez a harc pedig közös ellenségeink és a sovinizmus ellen szólít ma csatasorba!

🤝 Éljen a magyar-szerb barátság!

😁 @Club451 & 🇭🇺 @LegioHungaria

#LégióHungária #LH #Club451 #Hőskultusz #EuropeanBrotherhood
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
📷 Néhány fotó nándorfehérvári megemlékezésünkről.

👉🏻 A teljes galéria, és az elhangzott beszédek ITT érhetők el.

🇭🇺 @LegioHungaria
😁 @Club451

#LégióHungária #LH #Club451 #Hőskultusz #EuropeanBrotherhood
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM