🇭🇺🤝🏻🇵🇱 Ma van a lengyel-magyar barátság napja!

A két nép kapcsolata ezer évnél is régebben kezdődött, a 996-os lengyel és az  1000-es magyar államalapítás idejéből már vannak erre feljegyzések. Az Árpád-ház és a Piast-dinasztia családi kötelékek révén is szoros kapcsolatban álltak. Rengeteg közös csata, megannyi közös történet fűzi szorosra a lengyel-magyar barátságot.

Az évezredes közös történelemből a XX. századi Korompay Emánuel személyét emelnénk ki.
Szolgált az első világháború galíciai frontján, majd önként jelentkezett a lengyel Józef Piłsudski Vörös Hadsereg ellen harcoló csapataiba. Lengyel nőt vett feleségül, és kettős állampolgár lett. Bevonulása előtt, 1930-tól a Varsói Egyetem magyar lektora volt, halála előtt három évvel az első lengyel–magyar szótár szerkesztője. A magyar követségen kultúrtanácsosi posztot is betöltött. 1939-ben mozgósították és a keleti fronton szovjet hadifogságba esett.
A sztarobelszki fogolytáborba került, a következő év tavaszán kivégezték; a katyńi vérengzés áldozata lett.

Ezt a videót fújta a postaládámba a friss tavaszi szellő. Szegények úgy tűnik, plüssmedve hiányban szenvednek. Más magyarázat nincs a viselkedésükre.

Vagyis hát nyilván van, írtam is erről nagyon sokat éppen a napokban is a kállói események kapcsán, vagy még decemberben a Szőlő utcai felvételek mentén.

A tiszaburai demokraták is megérkeztek Orbán Viktor törökszentmiklósi orszagjárására.

Kis Kuki, Kupak Sanyi, Titász és Kis Teknős is lelkes híve lehet nem csak a demokráciának, amit évente többször is megünnepelnek Tiszaburán önkormányzati választások formájában, de Orbán Viktornak és a Fidesznek is.

Nemhiába no, megmondták, ők a belső tartalék. Már ami a választásokat illeti, mert a munkaerőpiacon az ázsiai migransokat favorizálja a kormánypárt...

A koncert után már írtam hosszabban a Romantikus Erőszak búcsújáról, ezért most ezt nem teszem meg. Csak itt hagyom ezt a képet, amely a legendás zenekar utolsó előtti próbáján készült.

Köszönöm, hogy ott lehettem, és köszönöm a zenekarnak a megannyi élményt az elmúlt évekből, évtizedekből! A dalok velünk maradnak, tovább visszük, ami bennünk él tovább!

A Magyar Jelen nem csak Sziva Balázst, de a közönséget is megszólította a búcsú kapcsán, az így készült kisfilmet pedig Ti is megnézhetitek a linkre kattintva!

Értjük mi, hogy kampány van, és bizonyos dolgokat el "kell" mondani, de azért legalább a saját közegünk számára rögzítsünk pár dolgot, mielőtt a PC kampány bullshit újabb károkat okozna:

• Nem, nem igaz, hogy magyarok és cigányok közt nincs különbség. Ha nem lenne különbség, akkor nem léteznének nemzetiségek, csak homogén emberiség.

• Nem, nem igaz, hogy a nemzetiségek, népek és nemzetek egyenlők. Ha ez igaz lenne, akkor a világ minden táján pontosan ugyanott tartana az emberiség.

• Nem, nem igaz, hogy ha "bűnüzőre és rendpártira" osztjuk fel a társadalmat, azzal felszámolhatjuk a cigánybűnözést. Természetesen mi sem álltjuk, hogy minden cigány bűnöző, mert ez egészen egyszerűen nem modellezi a valóságot. Azonban az sem, ha tagadjuk a származás jelentőségét a kriminológiában.

⚠️MOST CSÜTÖRTÖK⚠️

📢 Programajánló

Amint azt mindenki láthatja, hogy mi lesz a választások kimenetele, körülbelül megjósolhatatlan.

Gyakorlatilag minden egyes napra jut egy olyan botrány mely, ha kommunikációs szélcsendben érkezne, valószínűleg hatalmasat szólna, most viszont csak megvonja az ember a vállát, és várja a következő becsapódást.

Viszont szélcsend hosszú ideje nem volt és várhatóan nem is lesz. A lehetséges szcenáriók száma gyakorlatilag végtelen.

Lipták Tamás újságíró és Lantos János országgyűlési képviselőjelölt mégis kísérletet tesznek rá, hogy pár potenciális forgatókönyvet közönség előtt elemezzenek.

A beszélgetés vezetője pedig egy olyan személy lesz, aki garantáltan a szépsőjobbon tartja majd a diskurzus fókuszát, hiszen számunkra ez a legfontosabb. Hogy lássuk az utunk, a saját utunk, minden nagy politikai tömbtől függetlenül.

🗓️ 2024.04.02. 19:00
🧭 Budapest
📧Az esemény regisztrációköteles, melyet az info@legiohungaria.org címen adhatnak le az érdeklődők.

A magyarság nemzetfogalma 1920-ban nagyon nehezen értelmezhetővé vált, mert ahogy azt tapasztaljuk a társadalom döntő többsége nem érti, hogy mi a különbség soknemzetiségű birodalom és nemzetállam közt, azonban a továbbiakban nem kell attól tartani, hogy a kognitív disszonancia bármelyik nemzeti radikális elméjét szétfeszíti, megvan a megoldás:

Az a magyar, aki arra a pártra szavaz*, amelynek médiája a legmeggyőzőbben tudja előadni, hogy bárki másra szavazni diszkvalifikációs erővel bír a magyarságból.

*Na jó, egy listás voks azért mehet máshova is. De, aki az egyénit nem adja, az aztán fixen nem magyar.

A közmédiában eddig agyonhallgatott, de most hirtelen futtatott „nemzetiradikálisok” szerint nemzeti érdek annak a Fidesznek az egyéni jelöltjére szavazni, amely Fidesz regnálása alatt:

📍soha nem látott méretűre nőtt az LMBTQ-lobbi és a Pride
📍szótlanul nézte a felvidéki magyarok jogfosztását
📍de szava nem volt a Benes-dekrétumok miatt
📍Győzikét és népét emelte a kultúrába és a diplomáciába
📍de büszke a Magyar Gárda feloszlatására
📍nem hirdetett amnesztiát 2006 miatt
📍de legalább elszabotálta az elszámoltatást
📍izraeli vazallusállammá tette Magyarországot
📍zsidó parancsra tiltva a februári megemlékezést
📍több százezer migránst hívott az országba dolgozni
📍miután két lépcsőben fosztotta meg jogaitól a magyar munkásokat
📍családi vállakozássá szervezte ki Magyarországot és az MNB-t
📍de lettek kínai akkumulátorgyárak a termőföld helyén
📍kizárta a médiából a nemzeti radikális hangokat
📍egy részüket persze most hasznos hülyeként tolja maga elé

Aki a Fidesz jelöltjére szavaz, az bizony a fentiekre voksol. Tessék nekem megmondani, ezek közül mégis melyik számít az általuk hivatkozott nemzeti érdeknek?

Természetesen tudom, hogy egy erős tiszás többségű kormány a legsötétebb balliberális éveket is felülmúlná. Vagy inkább alul. Csak azért ne felejtse már el senki, hogy a Sátán törekvéseit nem fogja megakadályozni, ha valaki az ördöggel akar cimborálni ellene...

Meglehetősen fontos írás jelent meg a kurucon Dr Faust tollából.

Tulajdonképpen a lényeg, amiről mi is sokszor írunk (legutóbb tegnap), miszerint a kulturkampf sikeres megvívása nélkül hiábavaló bármilyen politikai hatalom megszerzése, hiszen a jövő generációinak a gondolkodását előbbi fogja irányítani. Nem mellesleg így előbb vagy utóbb, hatással lesz az utóbbira is.

Ezért mondjuk mi azt, hogy a NER megbukott, hiszen ezen a téren szánalmas, kontraproduktív, amit művelnek.

Abban is egybecsengnek a gondolataink a cikk írójával, hogy fontos szimbólumnak látjuk Puzsér Róbert "rendszerdőntő nagykoncertjét" ahol felvonulnak azok a szereplők, akik aktívan kiveszik/kivették a részüket a zenei színtéren megvívott kulturharcból, a balliberális oldalról.

Külön öröm, hogy a mi egyik korábbi projektünket, a 2023-as novellapályazatunkat, vagy például az amerikai széljobbról indult "nacionalizmus3.0" irányzat jövőbe mutató jellemzőire is felhívja a figyelmet.

Tehát feltétlenül fontos cikkről van szó, még azzal együtt is, hogy bizonyos hangsúlyokat máshová tennénk, de ezek elsősorban olyan dolgok, amik abból fakadnak, hogy mi jobban értjük a szubkultúrális folyamatokat.

Két fontos dolgot még a végére:

Az első: április 12. után kiemelten fontos feladata a valódi jobboldalnak, hogy képes legyen beszállni a kulturkampfba, és következetesen, ha kell pártérdekeket is háttérbe szorítva, mindig az elveket és értékeket középpontba helyezve meg tudja vívni azt. Különben csak talmi illúzió minden aktuális siker.

A második: szinten nem véletlenül tartjuk szimbolikus erejűnek az április 11-i győri vonulást, amely az 1944-es angolszász terrorbombázásra hivatott emlékezni. Jóval túlmutat idén ez a dolog a(z egyébként önmagában is fontos) megemlékezésen. Egy nappal Puzsérèk "rendszerdöntése" után, és egy nappal a választások előtt egyfajta jeladás lesz, hogy milyen úton kell járnunk a jövőben.

⚠️ÚJ IISWORDS MEDIA VIDEÓ⚠️

🎬 Romer - Az utolsó koncert

Az eddigi IISwordsMedia videók tematikájától kissé eltérő, de szívünkhöz annál közelebb álló anyaggal jelentkezünk. A Romantikus Erőszak generációkat indított el, és kísért végig a kompromisszummentes hazaszeretet útján, az igazságért örökké lázadó rebellisek hangján. A kultikus zenekar 33 évének a méltó lezárását jelentő koncerten forgattunk, illetve előtte a frontemberrel, Sziva Balázzsal beszélgettünk.
Romer utolsó koncert: mi ilyennek láttuk.

És még valami: mindent köszönünk, a zenétek örökre velünk marad, és mutatja a helyes utat!

Ha egy kommenttel, lájkkal, megosztással segíted a csatornánk munkáját, akkor hálásan megköszönjük!

➡️ A teljes videó ITT érhető el. ⬅️

Magyar Péter lett Magyarország első homoszexuális vezetője🏳️‍🌈🏳️‍🌈🏳️‍🌈

📝 "Nemzeti gyalázat helyett, újra nemzeti büszkeség.”; “Jó érzés újra boldog és büszke magyarnak lenni.” Csak két kiragadott példa azon bejegyzésekből, amelyek ma reggelre elárasztották az egyik részét tekintve eufóriában úszó országot. Apróságnak tűnhetnek ezek a töredékek, valójában azonban nagyon jól rávilágítanak arra a szellemi posványra, amit a demokrácia körülményei teremtettek, és jó látleletet adnak arról, miként gondolkodnak a pártkatonák olyan fontos princípiumok kapcsán, mint a nemzettudat.

A nemzet ezen felfogás szerint nem egy pártok fölött álló eszmény; nem egy, az egyénen túlmutató társ- és sorsközösség; nem egy objektív értékvilág, ami mindenkor a szívünkbe írva áthatja szellemünket, vezérli akaratunkat. Magyarnak lenni nem egy történelmi küldetéstudatot, egy olyan áldozatot megkívánó elhívást jelent, melyet őseink ezer éve a kard és a vér jogán beteljesítettek, és mely zászlót mindenkori kötelességünk továbbvinni.

Nem. Magyarnak lenni, büszkének lenni a nemzetre – e logika szerint – csak akkor kell, sőt, csak akkor időszerű, ha az adott négyéves ciklusban az a párt van hatalmon, akivel a magyarságomat, a nemzeti identitásomat egy röpke kis időre azonosítani tudom. A példa itt van előttünk: az elmúlt 16 évben szégyenteljes volt magyarnak lenni, gyalázatos érzés volt nemzetről beszélni, ám de most hirtelen, egyről a kettőre minden megváltozott és eltölthet minket a nemzeti büszkeség. Hurrá.

Akinek azonban a magyarságát a választások árazzák be, aki addig büszke a nemzetére, az országára, amíg az érdekeit kiszolgáló politikai párt többségben van a parlamentben (és itt teljesen mindegy melyik oldalról beszélünk), az – egy klasszikust idézve – annyit is ért. Akinek ennyi kell ahhoz, hogy magyarnak érezze magát és büszke legyen nemzetére, az mindent elmondhat magáról csak azt nem, hogy identitásának valóban egy fontos építőköve a magyarsága és a nemzeteszme.

Magyarnak lenni, egy nemzet és egy nép részének lenni ennél sokkal többet jelent. Küzdelmet, hűséget, kötelességet, felelősséget, szolgálatot, folytonosságot, áldozatot, elhivatottságot, közös sorsot. Mindig, mindenkor és mindörökké. Nem hangulat kérdése, nem politikai ciklusokhoz igazított érzelmi attitűd. Nem pártszimpátia függvénye, és nem akkor tör a felszínre, ha a “mi oldalunk” győz. Ideje lenne megtanulni, hogy a politikai lojalitás és a nemzeteszme nem azonos fogalmak.

Egyszer talán megértik azok is, akik egyik vagy a másik oldalról, de mindenáron ki akarják sajátítani, és a saját pártjukhoz akarják kötni ezeket az értékeket. A rossz hírünk számukra az, hogy ezt kizárólagosan egyetlen politikai oldal sem teheti a magáévá, és nem is fogja.