Brittek kissé elkéstek a tüntikézéssel. Reménytelen migri helyzetbe kerültek.
💯8
BUDAPEST OKKULT TÖRTÉNELME, A BŰNÖS VÁROS, sötét-erő mágikus RONGYAIBA ÖLTÖZÖTT?!...„Egy Krisztusért, illetve Krisztus ellen folytatott küzdelem játszódott-játszodik le itt…”
Spirituális értelemben miért „bűnös város” Budapest? Ki melyik oldalon áll ebben a küzdelemben? Milyen okkult események zajlottak le és zajlanak a jelenben is Budapesten, amelyek mindmáig súlyos karmikus teherként nehezednek a magyar spirituális-szellemtudományos életre? Kárpát-medence és a történelmi Magyarország négy spirituális csomópontja: azok a helyek, ahol az újkor legnagyobb beavatottjai magyar földön jártak. az ötödik csomópont: Budapest, a magyar főváros története mesél azokról az okkult vonatkozásairól és árnyoldalairól, amelyek végképp megpecsételték a történelmi Magyarország sorsát, s mindmáig éreztetik hatásukat. A POLITIKAI PÁRTOK MINT SZELLEMI LÉNYEK ÁRNYKÉPEI Az emberek ma alszanak azzal kapcsolatban, hogy mik is valójában a politikai pártok. A politikai pártok ma mind az sátán inkarnáció előkészítői. A politikusok gyakran képviselnek olyan politikai nézeteket, melyekről nem is tudják, hogy pontosan honnan erednek. Így gyakran a legteljesebb, naiv ártatlanságban szegődnek valamely politikai eszme szolgálatába, s gyakran észre sem veszik, hogy eközben olyan okkult körök eszközévé és bábjává válnak, melyek a saját önző csoportérdekeik szerint akarják befolyásolni az emberiség fejlődését..Ha a pártok két fő kategóriáját nézik: a konzervatív és a liberális pártokat-,akkor a küszöbőr mellett elhaladva azt látják, hogy az egész konzervativizmus Ahrimán nyomdokain, az egész liberalizmus pedig Lucifer nyomdokain halad..
Hans Josef Von Wachter

👍2
Forwarded from Zék
This media is not supported in your browser
VIEW IN TELEGRAM
Wok robot and go... 😁
🤣3🙉3
Forwarded from Zék
This media is not supported in your browser
VIEW IN TELEGRAM
Az érezhetetlenül siklás próba tesztjén a luxus kínai márka nio, et9 típusa toronymagasan győzött.
Győzelmük oka az lehet, hogy a mérnöki munka során valószínűleg a magyarországi utakat vették figyelembe

👍8😁4👌1
This media is not supported in your browser
VIEW IN TELEGRAM
Every move you make...
📹 every breathe you take...
📊AI will be watching you...
Modern kína... Megfigyelő, büntető-rendőr drónok...

🤮3😱2
Felrobbant egy elektromos autó a nyíregyházi családi ház garázsában, lakhatalan lett az épület. Részletek a linken https://kekvillogo.hu/felrobbant-egy-elektromos-auto-a-nyiregyhazi-csaladi-haz-garazsaban-lakhatalan-lett-az-epulet/
Kékvillogó
Felrobbant egy elektromos autó a nyíregyházi családi ház garázsában, lakhatalan lett az épület | Kékvillogó
A környéket hatalmas durranás rázta meg vasárnap reggel, majd sűrű füst kezdett gomolyogni az egyik családi ház felől. Aki kinézett az ablakon vagy kiszaladt az utcára, már csak azt látta…
🤣3❤2
Forwarded from Nature Pure 🇭🇺
Míg a Hantavírus szépen lassan újból korlátozza a mindennapunkat, addig itt a következő, ami miatt "rettegnünk, aggódnunk" kell. 😉
https://hu.euronews.com/2026/05/17/nemzetkozi-kozegeszsegugyi-veszhelyzetet-hirdetett-a-who-az-ebola-uj-fajtaja-miatt

euronews
Nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetet hirdetett a WHO az Ebola új fajtája miatt
Ez egy másféle vírus, mint ami a korábbi járványokat okozta. A Bundibugyo Ebola egy olyan vírustörzs, ami ellen egyelőre nincs engedélyezett oltóanyag vagy gyógymód.
Forwarded from Adrienn
Posta Imre és a Pí-kör:másodfok. 2026.05.14.
https://youtube.com/watch?v=PBwd0ml_9rQ&is=WPPN1c6-HtP35kLv

👍4👀1
Nekünk nem Mohács kell - by Mors Triumphalis https://morstriumphalis.substack.com/p/nekunk-nem-mohacs-kell?utm_source=share&utm_medium=android&r=1mj7jl&triedRedirect=true
Substack
Nekünk nem Mohács kell
Nekünk nem Mohács kell.
💯8❤1😢1
Hurrá!
A bankok és a távközlési cégek (multik) jelentős áremelést jelentettek be Magyarországon.
Banki díjemelések: Az OTP Bank, az MBH, a CIB és a K&H bankok júliustól emelik a számlavezetési és egyéb díjaikat.
Telekommunikációs cégek: A Magyar Telekom, a Yettel és a One is drágít, utóbbi kettőnél 4,4 százalékos emelés várható.
A bankok és a telekommunikációs szolgáltatók díjemelései egységesen 2026. július 1-jétől lépnek életbe a lakossági ügyfeleknél. Ez az időpont azért kulcsfontosságú, mert a korábban önkéntesen vállalt lakossági bankszámla- és díjstop 2026. június 30-án lejár.
Szolgáltatók szerinti pontos dátumok:
Magyar Telekom: A megemelt havi díjakat hivatalosan 2026. július 1-jétől számlázzák ki.
Yettel: A díjkorrekció végrehajtására legkésőbb 2026. július 31-ig kerül sor (bizonyos kisvállalkozói csomagoknál már április végén elindult).
Kereskedelmi Bankok: Az OTP, Erste, CIB, K&H és UniCredit szintén a moratórium lejárta után,
Július 1-jével élesítik az új kondíciós listákat.

🤬1
☝️Ezért küldik Kárpátaljára a végkielégítésüket a fidesz miniszterek!! Íme a poszt.
👇
"Na kedveseim ezt OSSZÁTOK MEG - nyomoztam egy kicsit az éjjel - és nézzétek mire jutottam.
Ugye az megvan hogy a leköszönő magyar miniszterek nem azért ajánlották fel a végkielégítésüket mert megszállta őket a szentlélek?
A fordulat azután jött, hogy Magyar Péter világossá tette: nem támogatná a többmilliós miniszteri végkielégítések kifizetését. És láss csodát — hirtelen megszületett a „nemes gesztus”: a pénzt felajánlják a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonnak, de kik is ők?
Első hallásra persze minden nagyon szép. Gyerekek. Kárpátalja. Megható történet. Könnyes szemű Facebook-posztok.
Csakhogy van egy “apró” probléma.
A gyermekotthon hosszú évek óta ugyanannak a politikai támogatási rendszernek a része, amelyet a leköszönő hatalom épített fel és működtetett.
A nagydobronyi gyermekotthon működését korábban a Bethlen Gábor Alap támogatásai biztosították. Igen, az a Bethlen Gábor Alap, amely 2011 óta egy gigantikus politikai pénzelosztó rendszerré nőtt.
Számokban?
2011: kb. 1,9 milliárd Ft
2012: kb. 8–10 milliárd Ft
2013: kb. 12 milliárd Ft
2014: kb. 15 milliárd Ft
2015: kb. 20 milliárd Ft
2016: kb. 59 milliárd Ft
2017: kb. 70 milliárd Ft
2018: kb. 90 milliárd Ft
2019: kb. 100 milliárd Ft
2020: kb. 140 milliárd Ft
2021: kb. 120 milliárd Ft
2022: kb. 100 milliárd Ft
2023: kb. 95 milliárd Ft
2024: kb. 90 milliárd Ft
2025: kb. 91 milliárd Ft
Összesen? Több mint 1000 milliárd forint.
Ezermilliárd.
És kik felügyelték ezt a rendszert?
Orbán Viktor
Semjén Zsolt
Gulyás Gergely
a Miniszterelnökség
és a Bethlen Gábor Alapkezelő apparátusa
Most pedig ugyanennek a rendszernek a vezetői „jótékonykodnak” ugyanennek a rendszernek az egyik intézményével.
Hát milyen megható.
Ez nem kívülre adott pénz.
Ez rendszeren belüli ellenőrizhetetlen pénzmozgás.
A probléma természetesen nem a gyerekekkel van. A gyerekeket támogatni kell.
A kérdés az, hogy:
miért pont ezt az intézményt választották?
Miért nem egy teljesen független gyermekvédelmi szervezetet az EU-ban?
Miért nem egy átlátható alapot?
Miért nem több gyermekotthont egyszerre?
Talán mert itt minden szál ugyanoda vezet.
És pontosan ezért kellene végre teljes körűen átvilágítani:
a Bethlen Gábor Alap pénzmozgásait,
a határon túli támogatási rendszert,
az egyházi közvetítő hálózatokat,
és a nagydobronyi gyermekotthon elmúlt 15 évének támogatásait is.
Nem azért, mert bizonyított a korrupció. (egyelőre)
Hanem mert egy több mint ezermilliárd forintos politikai pénzrendszer esetében az átláthatóság minimum lenne.
Te mit gondolsz?
Normális, hogy ugyanannak a politikai rendszernek adják vissza a pénzt, amit 15 évig ők maguk irányítottak? "
Update: Jó lenne, ha ezt látná valaki illetékes is, hogy hová akarják utalni/utaltatni a leköszönő miniszterek a végkielégítést.

👍4
Forwarded from Médiavadász
Ez a komment sokat elárul arról, mi áll egy mai választópolgár „politizálásának”, kormányváltó hangulatának hátterében. Kellett valami jó alternatíva Netflix helyett.
😁4❤1🤣1