↩️ #FlashbackFriday - 2020., Pilis

😷🔀⛰ Miközben a világ nagyobb része covid-lázban zsongott, mi kerestük a lehetőséget a normális életre. Ebben az időszakban teljesítettünk egy túrát a Pilisben, mely során kifejezetten kerültük a kijelölt utakat. Az erdő mélyének csendje után szürreális volt besétálni egy faluba, ahol önkormányzati plakátok hirdették, hogy aki nem ott lakik, ne lépjen be a településre, mert ezzel veszélyezteti a helyieket.

🐐🔄🦴 A fotó akkor készült, amikor a Pilis-tetőről ereszkedtünk egy vízmosásban. Mivel távol voltunk a népszerű útvonalaktól, illetve alapvetően kevesebben is járták az erdőt akkoriban, a természet hangjain kívül nemigazán törte meg semmi a csendet. Így volt szerencsénk látni, ahogy egy termetes muflon 15-20 méterre tőlünk nézelődik, majd eltűnik a vadonban. Párszáz méterrel odébb pedig beleakadtunk a képen is szereplő, szép állapotú koponyába. Emlékszem, nem nagyon tudtam másra gondolni, mint arra, hogy miközben az emberiség a józan ésszel szembemenő szabályozásokat vezet be világszerte, addig a természet nem vesz tudomást az elmebetegségről. Az életet a halál követi, ami brutális és megváltoztathatatlan, de még sincs olyan entitás abban a közegben, ami fellázadna egy ennyire alapvető törvény ellen.

Első ránézésre ellentmondásosnak tűnik, hogy egy rendszer, ami ennyire brutális és könyörtelen, mégis olyan nyugalmat áraszt magából, ami emberi környezetben szinte megközelíthetetlen. Szerintem ez abból fakad, hogy elemi módon organikus, távoli minden mechanikus beavatkozástól, ami meg akarná változtatni eredeti természetét, el akarná szakítani az őseredeti valójától. Az ember lelke - már akié nyitott erre - valószínűleg ebből a valaha számára is adott nyugalomból érez meg valamit, amikor erejük teljében lévő vadállatok és koponyák közt jár.

🖋 Konkrétan ennek a túrának az apropóján született négy évvel ezelőtt egy másik írásom is, a fenti lamentálástól teljesen eltérő témában. Ezt IDE kattintva vissza tudja olvasni, akit érdekel.

#Legionarius