Forwarded from Vérszerződés (official)
Mivel a Vérszerződés zenekar Sopronban alakult, és bár egy ideje életvitelszerűen nem Sopronban élek, ettől függetlenül, és épphogy nem függetlenül, úgy érzem, hogy meg kell szólalnom az ügyben. Valójában mi is a legnagyobb probléma a Hűség Városában? Egy szélsőbaloldali hírportál megszellőztet egy információt, miszerint ezen a hétvégén megrendezésre kerül egy ZÁRTKÖRŰ (!) szélsőjobboldali konferencia(!), mely a 2018-ban Sopronban elhunyt osztrák Gerd Honsik nevét viseli. Ki volt Gerd Honsik? "Neonáci, holokauszt tagadó, aljas felforgató, stb..." ahogy szintén a ballib médiából értesülhet róla az átlag Facebook proli. Holokauszt tagadó... A 21. századi eretnek! Mert ugye az egyetlen esemény a világtörténelemben, amit csak és kizárólag egy irányból szabad, lehet, sőt kell vizsgálni, értelmezni, elfogadni az a holokauszt. Aki bármilyen más irányból közelíti meg ezt a témát, az bűnös, és Európa legtöbb országban börtönbüntetésre ítélik. Szóval, van egy zártkörű rendezvény, melynek a nyilvánosan elérhető leírása szerint sem szerepel a kitűzött témái között sem a holokauszt, sem a rasszizmus, sem a "nácizmus", sokkal inkább Európa jövője! No de antifaliberálkomcsiék gyorsan keltenek egy kis pánikot a kisváros életében, és össze is trombitálják az elvtársakat. Nem csak hazánkból, hanem még Ausztrából is. Hmm, ez is egy nemzetközi összejövetel... Egy nemzetközi szélsőbaloldali "menetelés"! De persze ez senkit nem zavar, elmarad a hisztéria, a rendőrség sem ad ki közleményt. Aztán itt a hétvége, és a városban csak nem vonul fel a Waffen SS, nem jelennek meg a "mindenki gyanús, akin bakancs van" skinheadek (ugye Nagy „Telex” Márta, te antifa féreg?!), csak a baloldali kommunista és anarchista söpredék bolygatja fel az álmos város életét. Ja, nem is annyira álmos, hiszen Sopron már legalább 10 éve nem az a Sopron, aminek egykor szerettük. A duplájára duzzadt lakosság, a korábban "szinte" nem ismert cigánybűnözés, a bezárt üzletek és vendéglátóhelyek, megfizethetetlen albérletek városának valóban a legnagyobb problémája oldódott meg most ezzel az országos hisztériakeltéssel. Ja, mégsem… „Köszönjük”! Köszönjük Nektek Michael Colborne, Telex és a többi „objektívfüggetlen” médium balról jobbra! Köszönjük fidesz, momentum, párbeszéd, vajnai attila, farkas ciprián, a rendőrség vezetése, és a többi elvtársuk! Egy tőről fakadtok Ti mindannyian, de a Hűség Városa leginkább belőletek nem kér, egy szemernyit sem! Nagy Mártának pedig külön gratulálunk, hogy megtalálta azt a "lapot", ahol végre arról írhat, amiről szeretne! Bár az ilyen színvonaltalan bulvár cikkek még a fidesz által gründolt Kisalföld hasábjain is elfértek volna… Nefelejcsétek megenni a Rigójancsitokat antifaskók, mielőtt elhúzzátok a beletek Sopronból! Raus!🖕🏻 Geri-Vérszerződés
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
This media is not supported in your browser
VIEW IN TELEGRAM
Azt a veszett tömeget nézd meg! 😀
Erről harsogott két hétig az összes balliberális portál, jöttek az "osztrák elvtársak", a polgármester kvázi hadat üzent a "náciknak", és sikerült is az antifáknak Sopronba összeszedni 23 tüntetőt! 🤡
De legalább ezek igazi bevállalós hentesek! Ja nem. 🤡🤡
És "nem félnek a náciktól" - skandálják a megye összes rendőre mögül! 🤡🤡🤡
No pasaran? Hát ti nem is léteztek! 😊

👍1
Forwarded from Vérszerződés (official)
Köszönet a soproni szurkolóknak, a Légió Hungária és a Betyársereg tagjainak a mai kiállásért Sopronban! Megmutattátok az antifának nincs helye a városban! ✋🏻🔥
🔥2
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
This media is not supported in your browser
VIEW IN TELEGRAM
Azt a veszett tömeget nézd meg! 😀
Erről harsogott két hétig az összes balliberális portál, jöttek az "osztrák elvtársak", a polgármester kvázi hadat üzent a "náciknak", és sikerült is az antifáknak Sopronba összeszedni 23 tüntetőt! 🤡
De legalább ezek igazi bevállalós hentesek! Ja nem. 🤡🤡
És "nem félnek a náciktól" - skandálják a megye összes rendőre mögül! 🤡🤡🤡
No pasaran? Hát ti nem is léteztek! 😊
Erről harsogott két hétig az összes balliberális portál, jöttek az "osztrák elvtársak", a polgármester kvázi hadat üzent a "náciknak", és sikerült is az antifáknak Sopronba összeszedni 23 tüntetőt! 🤡
De legalább ezek igazi bevállalós hentesek! Ja nem. 🤡🤡
És "nem félnek a náciktól" - skandálják a megye összes rendőre mögül! 🤡🤡🤡
No pasaran? Hát ti nem is léteztek! 😊
❤1👍1
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
⛰ A félelem leigázása – Magashegyi túra az Alpokban – VIDEÓ
🧗🏻 Friss videónkban a Légió Hungária három tagjának magashegyi túraösszefoglalója tekinthető meg. Ha érdekel, hogy milyen kihívások várják az embert 2000 méter felett ezek a képsorok pont neked készültek!
➡️ A videó a HIVATKOZÁSRA kattintva érhető el.

👍5
Forwarded from Légió Hungária
🔥 Kövesd a lángot! - tisztelgés antibolsevik szabadságharcunk hősei előtt
🔥 Rendezvényünk idén is fáklyás felvonulás lesz. Mozgalmunk minden résztvevőnek biztosítja a fáklyát az eseményre.
📆 2023.10.22. (vasárnap) 16:30
🧭 Gyülekező: Budapest, Pollack Mihály tér, Múzeum utca felőli oldala.
➡️ További információk a HIVATKOZÁSRA kattintva.
#LégióHungária #LH #Hőskultusz
📆 2023.10.22. (vasárnap) 16:30
🧭 Gyülekező: Budapest, Pollack Mihály tér, Múzeum utca felőli oldala.
➡️ További információk a HIVATKOZÁSRA kattintva.
#LégióHungária #LH #Hőskultusz
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
🔥1
Forwarded from Vérszerződés (official)
A legfrissebb információk a rendezvénnyel kapcsolatban az alábbi linken! 👇🏻
https://legiohungaria.org/event.php?article_id=kovesd-a-langot-tisztelges-antibolsevik-szabadsagharcunk-hosei-elott
https://legiohungaria.org/event.php?article_id=kovesd-a-langot-tisztelges-antibolsevik-szabadsagharcunk-hosei-elott
👍2
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
"Az antifa évtizedek óta jelen van a magyar undergroundban, de az átlagember 2023 februárjáig nem igazán találkozhatott velük. A közelmúltban azonban kifakadt ez a gennyes fekély."
A Militáns Konzervativizmus TG csatorna szerkesztőjének írása jelent meg web-oldalunkon. IDE kattintva érhető el.
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
👍3
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
🎙️ Sziva Balázs új műsorának második részében Dudi, a legendás Oi-kor énekese volt a vendég!
🎵 Vasárnap pedig éppen a Romer és Oi-kor zenekarok adnak koncertet, így jó ráhangolódás ez a műsor.
➡️ Hallgatáshoz kattints >IDE<
➡️ Hallgatáshoz kattints >IDE<
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
YouTube
Dudás András: Az utolsó halálraítélt fölött voltunk a Gyűjtóben – EGYKÉTHÁ...ÉS! #2
Az EGYKÉTHÁ...ÉS! popkult beszámoló műsorban Sziva Balázs a Romer és a Hungarica zenekarok frontembere beszélget a fősodorból vagy az underground színtérről ismert vendégekkel. Az első évad második adásába Dudás András, az Oi-kor együttes énekese érkezik…
Forwarded from Légió Hungária
Kereken 24 óra múlva találkozunk a Pollack Mihály téren!
🔥 Kövesd a lángot! - Infók csatlakozó szervezeteknek és viselkedési irányelvek
ℹ️ Információk csatlakozni szándékozó szervezeteknek
☝🏻Viselkedési irányelvek a résztvevőknek
🧭 Helyszín
📆 Időpont
🎤 Felszólalók és zenei közreműködők listája
Ezek mind elérhetők a HIVATKOZÁSRA kattintva.
#LégióHungária #LH #Hőskultusz
🔥 Kövesd a lángot! - Infók csatlakozó szervezeteknek és viselkedési irányelvek
ℹ️ Információk csatlakozni szándékozó szervezeteknek
☝🏻Viselkedési irányelvek a résztvevőknek
🧭 Helyszín
📆 Időpont
🎤 Felszólalók és zenei közreműködők listája
Ezek mind elérhetők a HIVATKOZÁSRA kattintva.
#LégióHungária #LH #Hőskultusz
🔥1
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
"INKÁBB VESSZEN EL HÁT SZÍVÜNK DRÁGA VÉRE,
MEGHALUNK, DE ELŐBB MEGFIZETÜNK ÉRTE!"
Pongrátz Gergely, a Corvin köz főparancsnokának portréfilmje életéről, 1956-ról, a Corvin közi ellenállásról, a szovjet csapatok elleni harcokról, 1989-ről és a rendszerváltozás utáni forradalomért vívott küzdelmeiről.
Talán már sokan látták a legendás parancsnokról a portréfilmet, de mindig vannak újabb, felnövő generációk, akiknek látniuk kell! Kötelező megismerni azt a színtiszta harcos szellemiséget, amely Pongrátz Gergely szavaiból sugárzik, de kötelező megismerni a Corvin-köz antikommunista szabadságharcosainak a történetét is!
Jöjjön hát a videó, amellyel megfelelően készülhetünk fel október 23-ra.
👉 https://www.youtube.com/watch?v=1IppuuYuzGk&t=25s

Media is too big
VIEW IN TELEGRAM
Kövesd és vidd tovább a lángot! 🔥🇭🇺
🎞Az alábbi videó még 2019-ben készült, a Légió Hungária akkori megemlékező vonulására.
🎬Ugyanakkor olyan jól sikerült darab, hogy kicsit aktualizàltuk.
🔥Technikailag ugyan lehet, hogy jöttek már ki profibb alkotások külöböző témakörökben az LH "stúiójából", de azt az üzenetet, hogy a fàklyát, amelyet 1956-ban az antikommunista szabadságharcosok emeltek a magasba, a jelenkori hazafiaknak kell tovább vinniük, talàn itt vitték filmre leginkább sallangmentesen.
💪A történelem viharai ismét feltámadóban vannak, a jövő előttünk kirajzolódó képe egyre sötétebbnek és zavarosabbnak tűnik. De a magyar szabadság tüzét soha nem hagyjuk kialudni!
☝️Ma pedig találkozunk 16:30-tól Budapesten, a Pollack Mihály tér Múzeum utca felőli oldalán!
🇭🇺Emeljük ismét együtt magasba a lángot!

🔥4
Forwarded from Légió Hungária
❗️Figyelem! A gyülekezőtől nem messze ellentüntetést jelentett be az antifa.
🧭 Javasolt érkezési útvonal: Kálvin tér irányából. Csoportosan mozogjatok, figyeljetek egymásra!
🇭🇺 Az utca Magyarországon a miénk! Senki nem határozhatja meg, hogy mikor és merre tartunk rendezvényeket!
⚫️ Mindenkit arra kérünk, hogy fekete vagy legalábbis sötét ruházatban érkezzen, az egységes megjelenés érdekében, illetve a szabadságharc hősei előtti tisztelgés okán egy lyukas, piros, fehér, zöld karszalagot vegyen fel.
#LégióHungária #LH #Hőskultusz
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
👍2
Gyerünk az utcákra
Vérszerződés
Vérszerződés - Gyerünk az utcákra
Mutassuk meg, hogy a nemzeti ellenállás él, és az utca a miénk! A kommunista és antifasiszta csürhe pedig kerüljön oda, ahová való, a történelem szemétdombjára! Dicsőség 1956 hőseinek! Gyerünk az utcákra!🔥✋🏻🇭🇺
Mutassuk meg, hogy a nemzeti ellenállás él, és az utca a miénk! A kommunista és antifasiszta csürhe pedig kerüljön oda, ahová való, a történelem szemétdombjára! Dicsőség 1956 hőseinek! Gyerünk az utcákra!🔥✋🏻🇭🇺
👍1
Forwarded from Vérszerződés (official)
A ma esti Oi-kor / Romer koncerten lesz nálam néhány darab mindkét lemezből. Akit esetleg érdekelne, az keressen bizalommal. Geri 😎
👍3
Forwarded from Vinland Battlewear
LIFE IS STRUGGLE. PEACE IS DEATH.
Pictured: Vinland Defence hoodie.
Pictured: Vinland Defence hoodie.