Forwarded from Magyar Feltámadás
Egy norvég anya levele a Waffen-SS-ben szolgáló fiához
Örülök, hogy ilyen alapos kiképzésben volt részetek: kész férfivé érlelt benneteket!
Nem félek semmitől, és nem féltelek benneteket, kedves Felix. Milliók harcolnak a zászlók alatt, a kegyes sors úgyis megtart benneteket, ha az Életnek és Világnak még szüksége van rátok.
Ha pedig nem, szeretett fiam, akkor katonaként teljesítitek kötelességeteket, életeteket áldozzátok egy olyan nemes ügy érdekében, amelyért mindkettőtök lelke lobogí; és akkor ezáltal teljesül be földi létetek értelme…
Akárhány évet is töltünk itt a Földön, az élet mindannyiunk számára oly rövidnek tűnik. Mindnyájan ugyanazt az utat járjuk be, hogy előbb vagy később jutunk e a végére, teljesen mindegy. Nem az Idő számít: a fő, hogy tisztességgel éljünk és tisztességgel haljunk meg.

🔥15❤5
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
Ráadásul a novellapályázathoz is témaötletet adhat.😉
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
👍4
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
🚫Sajnos Spanyolország ma mégsem az ő nagyságának ünnepléséről szól, sőt...!
A baloldali kormány utasítására a mai napon exhumálták földi maradványait és az Elesettek Völgyéből elszállították.
❗Megölhetitek az embert, eltűntethetitek a kézzel fogható maradványait, de a szellemet, az ideát sose fogjátok elpusztítani!
José Antonio Primo de Rivera! VAGYUNK!
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
👍10
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
❌A képek nem 🇮🇱Izraelben, hanem 🇭🇺Magyarországon, Bodrogkeresztúron készültek.
✡️ Az 1925-ben elhunyt Reb Steiner Saje csodarabbi sírjához tízezrével zarándokolnak a ✡️ haszid zsidók szerte a világból. Idén 70.000(!) zsidó lepi el a kis települést pár nap alatt. A helyzet mára tarthatatlanná vált a községben, a zsidók gyakorlatilag egész évben jelen vannak. A "kiválasztottak" szemetelnek, rongálnak az utcákon. Törvények felettinek képzelik magukat, lenézik az őshonos magyar lakosságot.
Mindezt a "nemzeti" fidesz erkölcsi támogatásával teszik.
A nemzet legnagyobb árulói mégis azok, akik az ingatlanjaikat a pillanatnyi busás haszon reményében eladják a külföldi idegeneknek.
❗A galíciai jöttmentek honfoglalása újra a szemünk előtt zajlik, ezt a csodarabbi unokája, Rubin rabbi szavai is megerősítik:
„Olyan lesz, mintha visszaállítanánk a múltat, visszatérünk a holokauszt előtti időkhöz, amikor rengeteg zsidó élt a környék falvaiban.”
📖Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból indult el című regénye alapmű a zsidó térhódítás és a magyarságot kihasználó, nyomorba döntő cselekményeik megismerésében.
A tudás önvédelem!

🤬2
❗️❗️☝️Készüljetek☝️❗️❗️
Hétvégén kerül megrendezésre a " Brutal Hardcore Night " koncert, ahol mi is ott leszünk! 😎
Keressétek bátran a Fight the System Shop asztalát majd, ahol minden eddigi termékünk beszerezhető lesz.
Illetve készülünk egy meglepetéssel számotokra, amit hamarosan közölni fogunk veletek a napokban, itt, az oldolunkon ❗️🎁
❗️☝️Kövessétek oldalunkat☝️❗️

👍3
Forwarded from Vérszerződés (official)
A ma esti koncerten elérhető lesz néhány kiadvány, köztük több ma már igazán különlegesnek számító, melyek ilyen, vagyon olyan módon, de a Vérszerződéshez köthetőek. Keressétek őket az FTS Shop standjánál! 👌🏻😉
❤3
Forwarded from Vérszerződés (official)
Mindenkinek köszönjük, akik ott voltak tegnap este! És még egyszer köszönet a BHS Crew-nak a meghívásért! Júniusban folytatjuk! 🎸🥁🎤😎
❤5
Forwarded from Légió Hungária
🇭🇺 Fontos információk a European Fight Night-al kapcsolatban!
Lehetséges lesz a helyszínen jegyet váltani május 6-án Budapesten. Ami várható: Több mint 15 küzdelem, 12 európai nemzet harcosaival.
Május 6-án, reggel 8-tól hívható információs telefonszámunk: ±36701726617
🇬🇧 Info for the European Fight Night
There will be the possibility to buy a ticket at the venue at 06.05. in Budapest. So for all comrades who are short-tempered and like to travel, you can come spontaneously to Budapest. You can expect about 15 exciting fights and athletes from over 12 different nations.
All the information you need from Saturday, 06.05. from 8 am in the morning under: +36701726617

🇬🇧 The European Fight Night is an International event, at the same time all the organizers and also all the fighters are anti-chauvinists.
We ask all of you, to come in the consciousness as this.
The comradely spirit and the sporty cheering is required as a minimum.
- The scaling of the fighters will take place at friday evening, but it will not be public.
- We will not disclose the place of the event. You can find infos on our closed channels, or on the info-line, on which you can find infos from 8:00, Saturday. Our comrade can provide informations in Hungarian, German and English.
Info-line: +36701726617
- The doors will open on Saturday at 13:00 o'clock.
- The event will finish around 20:00 o'clock.
- During the whole event pictures and videos can be made only by the organizers.
- We ask everyone, to not share the place of the event during that, or after that on any social media platforms.
Some of the above rules can sound harsh, but it serves the interests of all of us. Breaking any of the above mentioned rules it results in immediate exclusion from the event.

👍2
Forwarded from Légió Hungária
🇭🇺 - A European Fight Night egy nemzetközi esemény, ugyanakkor mind a szervezők, mind a harcosok, mind a résztvevők antisoviniszták. Mindenkit megkérünk, hogy ennek tudatában jöjjön el az eseményre. A bajtársias szellemnek és a sportszerű szurkolásnak a legalapvetőbb minimumoknak kell lenniük.
- A harcosok mérlegelésére péntek esti órákban kerül sor, azonban ez a közönség számára nem nyilvános.
- Az esemény helyszínét nem fogjuk nyilvánosságra hozni. Részben az ismert zárt csatornákon tájékozódhattok, részben az info vonalon, mely szombat reggel 8:00-tól lesz hívható. Illetékes bajtársunk magyar, német és angolnyelven tud majd felvilágosítást adni. Infó vonal: ±36701726617
- A szombati kapunyitásra 13:00 órakor fog sor kerülni.
- Az eseménynek várhatóan 20 órakor lesz vége.
- A rendezvény teljes ideje alatt fényképeket és videókat kizárólag a szervezők készíthetnek.
- Mindenkit nyomatékosan megkérünk, hogy a sem a rendezvény alatt, sem azt követően ne közölje nyilvános felületeken az esemény helyszínét.
A fenti szabályok egy része talán túlzónak tűnhet, de mindannyiunk érdekeit szolgálják. Bármelyik szabály be nem tartása a rendezvényről történő azonnali kizárást von maga után.