Forwarded from Nordic Sun Records Budapest
More info and tickets coming in next month
https://nsbp.shop
https://nsbp.shop
🔥1
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
🌄 Felvirradt a nagy nap!
🔊 Május 10-én Sopronban ad
koncertet a Vérszerződés, az
Álarcband, a Valhalla akusztik
és az Over Forty zenekarok.
📝 A felhozatal magáért beszél, izgalmas estének nézünk elébe, és maguknak a fellépőknek is már most vannak olyan emlékeik, történeteik és információik, amiket nagyon szívesen megosztanának olvasóinkkal. Éppen ezért is készítettünk mind a 4 bandával egy-egy rövid interjút, amit egyesével fogunk megosztani olvasóinkkal az elkövetkező hetek folyamán.
3️⃣ Most az Over Forty mutatkozik be nektek, az interjú 📲 IDE kattintva érhető el.

👍9
Forwarded from Légió Hungária
🥊 VIII. NACIONALISTA SPORTTÁBOR
⚠️ELINDULT A JELENTKEZÉS!⚠️
Természetesen idén sem marad el a nyár leghosszabb hétvégéje.
Ahogy minden évben, úgy most is magasabbra kerül a léc.
A dátum már ismert:
🗓️ 2025. 07. 25.-27.
És már jelentkezni is lehet, az alábbi e-mail címen:
📲 info@legiohungaria.org
👊 Készüljetek! 💪
💪 @SportoloHazafi
#LégióHungária #LH #ASportMindigHonvédelem #ASMH

👍3🔥1👏1🤩1
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
📢 Friss hír: Steven Feldmann befejezi külföldi nyaralását és valószínűleg hamarosan visszatér Németországba!
Steven Feldmann német nacionalista aktivistát kedd kora reggel (április 22.) letartóztatták Bulgáriában, és várhatóan két héten belül kitoloncolják Németországba.
A bolgár különleges kommandós egység működése civilizált és erőszakmentes volt.
Steven 2023 vége óta volt száműzetésben, ahol élvezhette az életet partnerével, és rendszeresen tett politikai nyilatkozatokat – a Német Szövetségi Köztársaságban élő politikai üldözői "legnagyobb örömére".
Természetesen mindenki számára teljesen világos volt, hogy az élet a száműzetésben nem tarthat tovább, és a portyázó csapat valamikor lecsap.
Szabadságot Stevennek!
Heimat Dortmund nyomán

👍3
Forwarded from Vérszerződés (official)
Ne felejtsétek, 2 hét múlva találkozunk Sopronban! 🎤🎸🥁🔊🎶😎✋🏻
👍9❤2
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
🌄 Felvirradt a nagy nap!
🔊 Május 10-én Sopronban ad
koncertet a Vérszerződés, az
Álarcband, a Valhalla akusztik
és az Over Forty zenekarok.
📝 A felhozatal magáért beszél, izgalmas estének nézünk elébe, és maguknak a fellépőknek is már most vannak olyan emlékeik, történeteik és információik, amiket nagyon szívesen megosztanának olvasóinkkal. Éppen ezért is készítettünk mind a 4 bandával egy-egy rövid interjút.
Az Álarcband talán nem szorul különösebb bemutatásra. Vagy mégis? Megtesszük!
📲 https://nacionalistazona.org/2025/04/26/felvirradt-a-nagy-nap-koncerthangolas-az-alarcband-zenekarral/

❤4👍4
Forwarded from Nordic Sun Budapest Pub
Vérszerződés, Festung Budapest és sok más "Fight the System Shop" termék, csak az NS PUB-ban.
👍8
Forwarded from Nordic Sun Budapest Pub
✅Április 29. Kedd
14.00-19.00
✅Április 30. Szerda
14.00-19.00
❌Május 1.Csütörtök
ZÁRVA
✅Május 2. Péntek
14.00-20.00
✅Május 3. Szombat
14.00-20.00
(Hétfőn és vasárnap zárva vagyunk)
14.00-19.00
✅Április 30. Szerda
14.00-19.00
❌Május 1.Csütörtök
ZÁRVA
✅Május 2. Péntek
14.00-20.00
✅Május 3. Szombat
14.00-20.00
(Hétfőn és vasárnap zárva vagyunk)
👍10👏1
Forwarded from Nacionalista Zóna 3.0
GIGARESPEKT!
"Lecsukhatnak, megverhetnek, én akkor is ellen állok
Mert a szívem mélyén érzem, hogy a helyes úton járok"

👍12🔥2
Forwarded from Nordic Sun Records Budapest
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
❤9🤣1
Forwarded from Vérszerződés (official)
Ne feledjétek, 1 hét múlva koncert Sopronban ❗️❗️❗️
Kapunyitás 19:00 órakor.
20:00 Over Forty
21:00 Álarcband
22:00 Vérszerződés
23:00 Valhalla akusztik
🎶🎤🎸🥁🔊
Kapunyitás 19:00 órakor.
20:00 Over Forty
21:00 Álarcband
22:00 Vérszerződés
23:00 Valhalla akusztik
🎶🎤🎸🥁🔊
❤12
Forwarded from Active Club Hungária
🇭🇺🇬🇧⬇️
🇭🇺Active Club Hungária
Ifjúság ● Sport ● Világnézet
ℹ️Hazánkban is megalakult az Active Club, melynek célja a jobboldali fiatalok összefogása, fizikai és szellemi minőségüknek egy magasabb szintre emelése.
⚔️Magyarország és Európa jövőjének a záloga abban rejlik, hogy mennyire képes olyan erős, szilárd alapokon álló generációkat kinevelni, melyek immunisak a mindenkori létromboló korszellemekre és ragaszkodnak mind magyar, mind európai gyökereikhez.
🔥Ápolják, védik és továbbadják a lángot, a hagyományaikat, és azt a dicső, harcos szellemiséget, melyet az őseiktől kaptak.
🤝🏻Mindezt szoros együttműködésben szeretnénk tenni az összes többi európai és a világ bármely olyan pontján lévő Active Clubbal, melyet elődeink valaha meghódítottak.
📧Kapcsolat:
a.c.hungaria@protonmail.com
🇬🇧Active Club Hungária
Youth ● Sport ● Worldview
ℹ️The Active Club has been established in Hungary as well, with the goal of uniting right-wing youth and elevating both their physical and intellectual standards to a higher level.
⚔️The future of Hungary and Europe depends on our ability to raise strong generations built on firm foundations, generations that are immune to the destructive spirit of the times and remain loyal to both their Hungarian and European roots.
🔥They preserve, protect, and pass on the flame our traditions and the proud warrior spirit inherited from their ancestors.
🤝🏻We would like to do all this in close cooperation with all the other Active Clubs in Europe and anywhere else in the world that our ancestors once conquered.
📧Contact:

🔥13👏3👍2