❗A Tisza egyik gyengesége, hogy míg Magyar Péter egyedül járja az országot, addig Orbán Viktor mellett például csak Lázár János ma öt Lázárinfót is tart. Elemzés öt pontban!
1. A TISZA GYENGESÉGE: Míg a baloldali elemzők el vannak ájulva attól, hogy Magyar Péter mennyi kampányeseményt tart, ez valójában a Tisza gyengeségéről árulkodik. Azt mutatja, hogy a Tiszában Magyar Péteren kívül nincsen senki más, aki értékelhető kampányeseményeket tudna tartani.
2. A LÁTHATATLAN EGYÉNI JELÖLTEK: Magyar Péter még az egyéni jelöltjeit sem igazán engedi a nyilvánosság elé, a legtöbb egyéni körzetben nem is találkoznak a választók a Tisza jelölteivel, legfeljebb akkor, amikor Magyar Péter a körzetbe látogat. Ez sem sikerül mindig a legjobban, volt például olyan jelöltje, aki még a település nevét sem tudta kimondani. Ezzel szemben a Fidesz jelöltjei országszerte rengeteg rendezvényt tartanak, találkoznak a választókkal.
3. GYENGE MÉG AZ ELSŐ VONAL IS: Orbán Anitát csak néhány külföldi helyszínre küldték el, ahová még a Tiszával baráti viszonyt ápoló Telex propagandistáit sem engedték be. Kapitány István ugyan tartott pár eseményt, de azok kevés érdeklődött vonzottak, ráadásul nem volt bennük sok köszönet: a Tisza gazdasági miniszter-jelöltje például a rezsicsökkentés és a védett ár kivezetéséről beszélt. Ez is mutatja, hogy Magyar Péter érdemben nem számíthat a saját embereire sem.
4. ORBÁN VIKTORNAK ÜTŐKÉPES CSAPATA VAN: Orbán Viktor országjárása rendkívül sikeres, múlt héten például Szombathelyen gigantikus tömeg gyűlt össze a kampányrendezvényén. A miniszterelnöknek ráadásul több olyan ütőképes embere van, akik önállóan is megállják a helyüket és kifejezetten sikeres kampányrendezvényeket tartanak. Ilyen ember Szijjártó Péter és Lázár János is.
5. CSAK MA ÖT LÁZÁRINFÓ LESZ: Lázár János ma Berettyóújfalu, Létavértes, Nyírbogát, Sajószentpéter és Hangony településeken tart Lázárinfót, miközben Orbán Viktor az amerikai alelnököt fogadja és Budapesten tartanak közös nagygyűlést. De ezzel párhuzamosan zajlik az egyéni jelöltek kampánya, több miniszter és országosan ismert politikus, mint például Kocsis Máté is járja az országot.

👍41👏8❤7
This media is not supported in your browser
VIEW IN TELEGRAM
❗️Történelmi látogatás: így érkezett meg JD Vance amerikai alelnök Magyarországra, hogy támogatásáról biztosítsa Orbán Viktort!
👍43❤22👏6
❗JD Vance amerikai alelnök megérkezett Budapestre, hogy az amerikai vezetés támogatásáról biztosítsa Orbán Viktort. Mindez alapjaiban cáfolja Magyar Péter és a Tisza-közeli véleményformálók állításait az állítólagos orosz befolyásról. Magyar Péter veszélyeztetné hazánk baráti viszonyát a nagyhatalmakkal, ami kifejezetten kockázatos lenne abban a bizonytalan és veszélyes világban, amely körülvesz minket.
Itt a szöveges összefoglalója a mai videóelemzésemnek:
https://www.xxiszazadintezet.hu/jd-vance-latogatasa-cafolja-magyar-petert/

❤37👍21
This media is not supported in your browser
VIEW IN TELEGRAM
❗️Exkluzív: Orbán Viktor az amerikai alelnökkel való tárgyalása előtt a Patriótának nyilatkozott!
👍48
📸 A nap fotói: Orbán Viktor a Karmelitában fogadta JD Vance amerikai alelnököt, aki azért érkezett Budapestre, hogy az amerikai vezetés támogatásáról biztosítsa Orbán Viktort.
A történelmi jelentőségű látogatás alapjaiban cáfolja Magyar Péter és a Tisza-közeli véleményformálók állításait az állítólagos orosz befolyásról.
Magyar Péter Brüsszel-párti álláspontja ugyanakkor veszélyeztetné hazánk baráti viszonyát a nagyhatalmakkal, ami kifejezetten kockázatos lenne abban a bizonytalan és veszélyes világban, amely körülvesz minket.

❤47👍6
This media is not supported in your browser
VIEW IN TELEGRAM
❗️BREAKING! Így magasztalta JD Vance amerikai alelnök Orbán Viktort a tárgyalásukon!
❤47👍16
This media is not supported in your browser
VIEW IN TELEGRAM
❗️JD Vance amerikai alelnök üzent Nyugat-Európának: Orbán Viktort kellene követniük!
1❤41👍18👏4
Media is too big
VIEW IN TELEGRAM
❗️Az igen: JD Vance amerikai alelnök üzent Brüsszelnek és a magyar választóknak is!
1❤40👍12👏4💯3🏆1
This media is not supported in your browser
VIEW IN TELEGRAM
🇭🇺JD Vance amerikai alelnök: Orbán Viktor fogja megnyerni a választást, ebben biztos vagyok!
1❤36👏15👍3👌2🏆1
❗JD Vance amerikai alelnök megcáfolta Magyar Péter legfőbb állítását és kiállt Brüsszellel szemben is Orbán Viktor mellett. Elemzés öt pontban!
1. ORBÁN VIKTOR GYŐZELMÉT VÁRJÁK AMERIKÁBAN: JD Vance amerikai alelnök világossá tette, hogy Orbán Viktor egyedülálló államférfi Európában, akivel lehet értelmesen beszélni és határozottan képviseli a magyar érdekeket, továbbá reálisan látja a geopolitikai helyzetet. JD Vance világossá tette, Orbán Viktor győzelmét várják a vasárnapi választáson.
2. BRÜSSZELNEK IS ÜZENT: Példanélkülinek és szégyenletesnek nevezte az amerikai alelnök Brüsszel beavatkozási próbálkozásait a magyar választási kampányba. Itt arra utalt, hogy Brüsszelből még pénzügyi zsarolással is megpróbálják hatalomba segíteni a Tisza pártot és Magyar Pétert. JD Vance kiemelte: azért is jött Budapestre, hogy ellensúlyozza a brüsszeli beavatkozást.
3. NEM OROSZ, HANEM UKRÁN BEAVATKOZÁS VAN: JD Vance fontos kijelentése volt, hogy nem orosz, hanem ukrán beavatkozást lát a magyar választási kampányban is, hasonlóan ahhoz, ahogy Zelenszkijék az amerikai elnökválasztási kampányba is megpróbáltak beavatkozni Joe Biden oldalán. Ez alátámasztja mindazt, amiről a magyar kormány is beszél és cáfolja Magyar Péter, illetve a Tisza-közeli sajtó állításait.
4. ORBÁN VIKTOR MODELL EURÓPA SZÁMÁRA: Az amerikai alelnök a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy Orbán Viktor pozitív példa Európa számára. Megemlítette a magyar energiapolitikát is, amit ugyancsak pozitív példaként értékelt, hiszen Magyarország minden irányba nyitott az energetika terén is, így nálunk olcsóbbak az energiaárak.
5. MAGYAR PÉTERREL MINDEZ VESZÉLYBE KERÜLNE: A Tisza vezetője irigykedve figyelte a mai amerikai látogatást, üzengetett az amerikai alelnöknek is. Magyar Péter egy Brüsszel-párti külpolitikát képviselne, melynek keretében megromlanának a kapcsolataink Amerikával, Oroszországgal és Kínával is, ami minden magyar ember számára hátrányos és kockázatos lenne. Ez a vasárnapi választás egyik tétje.

👍48👏3👎1
❗Itt a Patrióta élő adása az amerikai alelnök látogatásáról: https://www.youtube.com/live/6qJ4sPsGtt0?si=Fml_yAmW9NoHFIbW
❤46👍6
Media is too big
VIEW IN TELEGRAM
😎TRUMP is bekapcsolódott Orbán Viktor és JD Vance nagygyűlésén: itt a teljes üzenete a magyaroknak!
❤46👍12🤬1
Media is too big
VIEW IN TELEGRAM
🤩Zseniális beszéd: JD Vance amerikai alelnök a magyarokat arra biztatta, szavazzanak Orbán Viktorra!
❤54😁4👏1