❗Hónapok óta jelezte a szerb katonai hírszerzés, hogy szabotázsakció készülhet a gázinfrastruktúra ellen, ám a figyelmeztetéseket eddig fenntartásokkal fogadta az államvezetés – jelentette ki Djuro Jovanics, a szerb katonai biztonsági ügynökség (VBA) igazgatója.
A VBA vezetője rendkívül sikeresnek nevezte a vasárnapi akciót, amelynek során a magyar határ melletti Magyarkanizsa közelében robbanószerkezetekhez szükséges eszközöket találtak.
Djuro Jovanics beszámolója szerint a helyszínen külön csomagolt, hermetikusan lezárt robbanóanyagot, gyutacsot, valamint a robbanószerkezet előkészítéséhez szükséges szerszámokat és eszközöket találtak.
Hozzátette: a robbanóanyagon lévő jelölések alapján azokat az Egyesült Államokban gyárthatták. Mint fogalmazott, a robbanóanyag gyártási helye önmagában nem utal sem a megrendelőre, sem a végrehajtóra. (Például Ukrajna is rengeteg amerikai eszközt kapott az elmúlt években.)
A szerb hatóságok korábban súlyos biztonsági incidensként értékelték az ügyet, amely szerintük a szerbiai és a regionális energetikai stabilitást is veszélyeztethette volna.
Mladenka Manojlovic, a Szabadkai Felsőfokú Ügyészség ügyésze közölte, tiltott fegyver- és robbanóanyag-előállítás, -tartás és -kereskedelem, valamint szabotázs gyanújával indítottak eljárást az ügyben.

❤17👍14👏8
This media is not supported in your browser
VIEW IN TELEGRAM
👏Ennyi: Magyar Péter helyet akart magának a Védelmi Tanácsban, Orbán Viktor helyre tette!
😁55❤4👏2🤡2👍1
📸 A nap fotói: Orbán Viktor a tegnapi szabotázsakció után, amit a szerb-magyar gázvezeték ellen követtek el, helyszíni szemlét tartott a gázvezeték magyar szakaszán, ami katonai védelmet kapott. A miniszterelnök világossá tette: megvédik a magyar energiaszuverenitást, és ragaszkodnak az olcsó orosz energiához, ami nélkül nem lenne rezsicsökkentés!
👍48❤2
This media is not supported in your browser
VIEW IN TELEGRAM
🇭🇺 Felelős energiapolitika: a magyar gáz-töltöttségi szint jóval magasabb, mint az európai átlag!
👍53💯12
Nem mindenhol örülnek a húsvéti „ajándéknak”, Németországban már ezer forint egy liter benzin:
https://index.hu/gazdasag/2026/04/06/nemetorszag-benzinar-emelkedes-ezer-forint-uzemanyag-uzemanyagar/

👍39🤣7❤3
This media is not supported in your browser
VIEW IN TELEGRAM
👏Húsvéti ajándék Németországban!
👍37💯4❤3
This media is not supported in your browser
VIEW IN TELEGRAM
❗️Most vasárnap mondjunk erre nemet!
👍42🙏5
Media is too big
VIEW IN TELEGRAM
❗️Ez a lényeg: Rogán Antal a kémkedés miatt feljelentett Panyi Szabolcsról!
👍57
This media is not supported in your browser
VIEW IN TELEGRAM
❗️„Alig várom, hogy találkozzak jó barátunkkal, Viktorral!” — így indult el JD Vance amerikai alelnök Budapestre!
👍44❤22
❗️Ma az amerikai alelnököt fogadja, holnap pedig folytatódik Orbán Viktor országjárása, a kampányzáró Budapesten lesz.
Itt vannak a helyszínek:
💥ÁPRILIS 8. 18:00 | Sopron, Fő tér
💥ÁPRILIS 9. 18:00 | Debrecen, Dósa Nádor tér
💥ÁPRILIS 10. 18:00 | Székesfehérvár, Városház tér
💥ÁPRILIS 11. 19:00 | Budapest, Szentháromság tér

👍41🔥3
This media is not supported in your browser
VIEW IN TELEGRAM
Vasárnap megmutatja magát a csendes és békés többség! Fel, győzelemre! 🇭🇺💪🏻
👍48😁15🤩1
❗A Tisza egyik gyengesége, hogy míg Magyar Péter egyedül járja az országot, addig Orbán Viktor mellett például csak Lázár János ma öt Lázárinfót is tart. Elemzés öt pontban!
1. A TISZA GYENGESÉGE: Míg a baloldali elemzők el vannak ájulva attól, hogy Magyar Péter mennyi kampányeseményt tart, ez valójában a Tisza gyengeségéről árulkodik. Azt mutatja, hogy a Tiszában Magyar Péteren kívül nincsen senki más, aki értékelhető kampányeseményeket tudna tartani.
2. A LÁTHATATLAN EGYÉNI JELÖLTEK: Magyar Péter még az egyéni jelöltjeit sem igazán engedi a nyilvánosság elé, a legtöbb egyéni körzetben nem is találkoznak a választók a Tisza jelölteivel, legfeljebb akkor, amikor Magyar Péter a körzetbe látogat. Ez sem sikerül mindig a legjobban, volt például olyan jelöltje, aki még a település nevét sem tudta kimondani. Ezzel szemben a Fidesz jelöltjei országszerte rengeteg rendezvényt tartanak, találkoznak a választókkal.
3. GYENGE MÉG AZ ELSŐ VONAL IS: Orbán Anitát csak néhány külföldi helyszínre küldték el, ahová még a Tiszával baráti viszonyt ápoló Telex propagandistáit sem engedték be. Kapitány István ugyan tartott pár eseményt, de azok kevés érdeklődött vonzottak, ráadásul nem volt bennük sok köszönet: a Tisza gazdasági miniszter-jelöltje például a rezsicsökkentés és a védett ár kivezetéséről beszélt. Ez is mutatja, hogy Magyar Péter érdemben nem számíthat a saját embereire sem.
4. ORBÁN VIKTORNAK ÜTŐKÉPES CSAPATA VAN: Orbán Viktor országjárása rendkívül sikeres, múlt héten például Szombathelyen gigantikus tömeg gyűlt össze a kampányrendezvényén. A miniszterelnöknek ráadásul több olyan ütőképes embere van, akik önállóan is megállják a helyüket és kifejezetten sikeres kampányrendezvényeket tartanak. Ilyen ember Szijjártó Péter és Lázár János is.
5. CSAK MA ÖT LÁZÁRINFÓ LESZ: Lázár János ma Berettyóújfalu, Létavértes, Nyírbogát, Sajószentpéter és Hangony településeken tart Lázárinfót, miközben Orbán Viktor az amerikai alelnököt fogadja és Budapesten tartanak közös nagygyűlést. De ezzel párhuzamosan zajlik az egyéni jelöltek kampánya, több miniszter és országosan ismert politikus, mint például Kocsis Máté is járja az országot.

👍41👏8❤7
This media is not supported in your browser
VIEW IN TELEGRAM
❗️Történelmi látogatás: így érkezett meg JD Vance amerikai alelnök Magyarországra, hogy támogatásáról biztosítsa Orbán Viktort!
👍43❤22👏6
❗JD Vance amerikai alelnök megérkezett Budapestre, hogy az amerikai vezetés támogatásáról biztosítsa Orbán Viktort. Mindez alapjaiban cáfolja Magyar Péter és a Tisza-közeli véleményformálók állításait az állítólagos orosz befolyásról. Magyar Péter veszélyeztetné hazánk baráti viszonyát a nagyhatalmakkal, ami kifejezetten kockázatos lenne abban a bizonytalan és veszélyes világban, amely körülvesz minket.
Itt a szöveges összefoglalója a mai videóelemzésemnek:
https://www.xxiszazadintezet.hu/jd-vance-latogatasa-cafolja-magyar-petert/

❤37👍21