❗️Magyar Péter bejelentette, hogy ma este Donald Tuskkal találkozik.
Hogy mit jelent ez pontosan?
Magyar Pétert láthatóan odarendelték, hogy személyesen, az egyik legnagyobb háborús uszítótól és Ursula von der Leyen egyik legfontosabb európai szövetségesétől kapjon eligazítást. Donald Tusk szerint az orosz-ukrán háború a mi háborúnk, fegyvereket és katonákat kell Ukrajnába küldeni.
A mostani találkozó várható volt, hiszen régóta tudjuk, hogy Magyar Péter és a Tisza is ugyanahhoz a globalista körhöz tartozik, melyet Brüsszelből irányítanak.
Egyezséget kötöttek, hogy most még kibeszélhet a kánonból, hogy megnyerje a választást, de utána nincs mese, azt kell csinálnia, amit Brüsszelből elvárnak. Erről beszélt a nemrég távozott tiszás szakpolitikai vezető, Csercsa Balázs is.

💩34🤮18💯2
❗️Szijjártó Péter jelentette be a közösségi oldalán: https://www.facebook.com/share/r/1NLtCTg1DK/?mibextid=wwXIfr
😢31🤬13🙏1
❗️Magyar Péter legújabb ügyének nem a bulvár része a nagyon durva, hanem az, hogy erről az emberről most kiderült: visszatérő, botrányos viselkedése miatt könnyen zsarolható. Csak az a kérdés, hogy kik zsarolják, és kik fogják már most is? Nézzük a tényeket!
Az ötkertes, telefonlopós, szétcsapott estéje egyáltalán nem egyedi eset volt, ez egy sorozat része. Az internetre csak egy üres szoba képe jelent meg, erre ő remegő hangon, ijedten ismerte be, hogy ismét szétcsapva olyan házibuliba ment el, ahol kábítószer állt az asztalon. Nem fordult ki a szobából, nem tett feljelentést, hanem saját bevallása szerint inkább bement a szomszéd szobába, és lefeküdt azzal az emberrel, aki állítólag hónapok óta zsarolta.
Mennyire kell felelőtlennek lenni ahhoz, hogy az ember ilyen kompromittáló helyzetbe hozza magát?
És mi az, amit még nem mondott el? Ki tudja, mi más történt még, ha előreszaladva ezt be kellett vallania? Ki tudja, hány alkalommal történt még hasonló? Vagy még durvább?
És amikor Ukrajnában a Magyarországról kiutasított kémmel, Ceber Rolanddal volt? Aki szervezte Magyar Péter útját. Vajon akkor, Kijevben, az ottani hotelszobában mi történt?
Így érkezünk el az ügy egyetlen releváns kérdéséhez: Magyar Péter nem bír magával. Újból és újból úgy viselkedik, ami egy politikus számára végzetesen kompromittáló anyagokhoz vezethet. Aki ilyen helyzetbe hozza magát, az zsarolható. Könnyen zsarolható.
És most, amikor ekkora tétje van ennek a választásnak – Ukrajna EU-s csatlakozása vagy a háború finanszírozása –, akkor egy ukrán titkosszolgálat vajon nem vetne be mindent a saját érdekében? Vajon nem zsarolnák meg a nyilvánvaló hülyeségekbe is belesétáló Magyar Pétert?
És ez nem is az első dolog lenne, amivel zsarolják Magyar Pétert, hiszen Brüsszelben már fogják a mentelmi jogával. Viselkedése miatt szerintem már Ukrajnában is fogják; nem hiába kampányolnak mellette egyre nyíltabban ukrán politikusok, katonák és elemzők.
Mindenki tegye fel magának a következő kérdést: amikor ekkora a tét, vajon kockáztathatunk egy ilyen könnyen fogható és zsarolható politikussal, mint Magyar Péter?

3👍46🤡2
❗️Orbán Viktor ezen a héten az EU-csúcson, jövő héten pedig Washingtonban képviseli a magyar érdekeket. Petri Bernadettel a Mindig Péntekben átbeszéltünk a hét eseményeit, kommentben a felvétel!
❗️A beszélgetés itt tekinthető meg: https://youtu.be/r5gL1A9M5QE?si=XePpS0g0470CP8zv

👍35
Donald Trump hivatalba lépésével az Egyesült Államok leállította az ukrajnai támogatások 99 százalékát, a Kieli Világgazdasági Intézet pedig kiszámolta, mennyit is kellett fizetnie Németországnak a háború támogatása miatt. Részletek:
https://hirado.hu/cikk/2026/02/11/leallitotta-az-ukrajnai-tamogatasok-99-szazalekat-az-egyesult-allamok-sulyos-milliardokat-fizethetett-nemetorszag

👍31🤡4
Technikai recesszióba süllyedt a román gazdaság:
https://hirado.hu/cikk/2026/02/13/technikai-recesszioba-sullyedt-a-roman-gazdasag

1👍32🤣13👎2
Rubio kihagyta a müncheni ukrán egyeztetést, és inkább Budapest felé veszi az irányt:
https://mandiner.hu/kulfold/2026/02/rubio-kihagyta-a-muncheni-ukran-egyeztetest-es-inkabb-budapest-fele-veszi-az-iranyt

👍39👏8👀2❤1
❗️ Orbán Viktor ma 11 órakor tartja az évértékelő beszédét, mely műfajt ő honosított meg Magyarországon, majd a mindenkori ellenzék lemásolta. Elemzés:
Orbán Viktor 1999. február 4-én értékelte először az amerikai elnökök helyzetértékelő beszédjeihez hasonlóan a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére az ország állapotát és a kormánya előtt álló jövőbeli kihívásokat a Pesti Vígadóban.
A Magyarországon addig teljesen szokatlan műfajt akkoriban sokan idegenkedve fogadták, hiszen ő volt az első olyan magyar miniszterelnök, aki nem az Országgyűlésben, hanem egy külső helyszínen, a saját politikai közösségének társaságában értékelte az ország elmúlt egy évét.
Ezek az országértékelőnek is nevezett beszédek kiemelt szerepet játszanak abban, hogy Orbán Viktor olyan politikussá vált a magyar közéletben, akinek sikerül a napi aktuálpolitikai viták szintje fölött álló, nagyobb távlatokon átívelő gondolatokat megfogalmaznia.
Az akkori balliberális politikusok élesen kritizálták a miniszterelnököt az új politikai műfaj megteremtése miatt, mára ugyanakkor a baloldalon ezt is lemásolták, így Magyar Péter is utánozza Orbán Viktort.
Jellemző ugyanakkor az ellenzéki politikusokra, hogy ők nem törekednek Orbán Viktorhoz hasonlóan nagyívű, az aktuálpolitikai csatározásokon felülemelkedő beszédet tartani, sokkal inkább a napi belpolitikai helyzetre reflektálnak, az azokban elhangzó kijelentések pedig nem nevezhetőek hosszútávúnak.
A korábbi évértékelő beszédeiben olyan fontos jelentőségű kormányzati lépéseket jelentett be, amelyek meghatározzák az életünket: így például a 13. havi nyugdíjat és a 25 év alatti fiatalok adómentességét, a családvédelmi intézkedéseket és az adócsökkentési programokat.
Én a helyszínről követem majd a beszédet, onnan jelentkezem, a Patrióta Youtube-csatorna pedig élőben adja!

1👍38👏5
This media is not supported in your browser
VIEW IN TELEGRAM
Így még nem örültek Donald Tusknak! 🫠
👎28🤮20🤪2💊2
❗️Végre nem a stúdióból, hanem a helyszínről követem az eseményeket. Hamarosan kezdődik Orbán Viktor évértékelője.
Az elmúlt napok eseményei megerősítettek abban, hogy míg Magyar Péter egy zűrös, kiszámíthatatlan és zsarolható alak, addig Orbán Viktor egy kiszámítható és biztos választás, aki mindig a magyar érdeket képviseli!
A Patrióta is élőben adja Orbán Viktor beszédét!
❗️A Patrióta műsora itt érhető el: https://www.youtube.com/live/D5EgF0baRPs?si=5HwhMfiNsA110Kpe

👍41❤11
❗️Egy nyugodt és magabiztos államférfiként jelent meg Orbán Viktor a mai évértékelőjén, aki szuverén vezető és győzelemre készül. A miniszterelnök világossá tette: nem hagyja, hogy a Tisza–Brüsszel–nagytőke koalíció kerüljön kormányra, amely ki akarja zsebelni a magyar családokat. Értékelés 5 pontban:
1. A SZUVERÉN KÜLPOLITIKA PÁRTJÁN: Orbán Viktor világos különbséget tett a Fidesz és a Tisza külpolitikája között. Míg Orbán Viktor nem hajlandó feladni a magyar vétójogot, így nem adja fel a békepárti álláspontját sem, addig a Tisza bejelentette, hogy ők engednének a brüsszeli nyomásnak, nem vétóznának. A Tiszát egy német projektnek nevezte Manfred Weber vezetésével, akik a globalista elitnek a tagjai.
2. AMIT VÁLLALTAK, AZT TELJESÍTETTÉK: Orbán Viktor hosszasan sorolta, hogy mit ígért a tavalyi évértékelő beszédében, amelyeket teljesítettek is. Így például a 13. havi nyugdíj megvédése, a 14. havi nyugdíj bevezetése, otthonteremtés és családtámogatási programok. A miniszterelnök ugyanakkor elismerte: a szuverenitást érintő kérdésekben félmunkát végeztek, az áprilisi választás után még kellenek lépések, például a Brüsszelből finanszírozott álcivil szervezetek kapcsán.
3. VILÁGOSAN KIJELÖLTE A VÁLASZTÁS TÉTJÉT: Orbán Viktor világossá tette, hogy valójában a globális nagytőke által mozgatott Brüsszel a valódi ellenfél, a Tisza csak ennek a lerakata. Vissza akarják szedni azt a pénzt, amit a nemzeti kormány a multiktól és bankoktól különadók formájában inkább a magyar emberekhez juttatott. Így míg a Fidesz az átlag magyarok érdekeit nézi, addig a Tisza ezeknek a nagytőkés csoportoknak hódol be.
4. ALAPOSAN ODASZÚRT A TISZÁNAK: Orbán Viktor reagált arra, hogy még saját bevallásuk szerint is hazudnak a választóknak a tiszások, nem fedik fel a valódi elképzeléseiket. Itt viccesen meg is jegyezte: nem csoda, hogy Gyurcsány Ferenc visszavonult, ilyen gátlástalan hazudozásra még ő sem volt képes, mint most Magyar Péterék. Már a látszatra sem ügyelnek, elég csak a háborún nyerészkedő holland Shelltől érkező Kapitány Istvánra gondolni.
5. ORBÁN VIKTOR GYŐZELEMRE KÉSZÜL: A miniszterelnök utalt a balmazújvárosi időközi választásra, ahol ellenzéki körzetben nyert a Fidesz. Mint arra utalt, áprilisban is ugyanúgy koppanni fognak majd a baloldalon, hiszen a Fidesz a parlamenti választást is megnyeri majd. Ez azt jelzi, hogy Orbán Viktor biztos a Fidesz győzelmében.

❤39🥰5
❗️„Kedves Volodimir! Köszönöm az újabb kampánybeszédet Ukrajna uniós csatlakozása mellett. Sokat segít majd a magyaroknak a tisztánlátásban. Valamit ugyanakkor félreértesz: a vita nem rólam és nem rólad szól, hanem Magyarország, Ukrajna és Európa jövőjéről. És ti ezért nem lehettek az Európai Unió tagjai!” — Orbán Viktor reakciója arra, hogy Zelenszkij ismét a magyar kormányfőt támadta.
❤52👍7
❗️Hadházy Ákos azt állítja, hogy a kormány hazudik, igenis kell fizetnie Magyarországnak egymilliárd dollárt a tagságért a Donald Trump által életre hívott Béketanácsban. Ezt az állítását a tiszás propagandasajtó is kritika nélkül lehozta.
Nos, természetesen az állítás nem igaz.
A Béketanács alapító okirata alapján a most meghívott országok három évig teljesen ingyen lesznek tagok. Az csak választható opcióként van felkínálva, hogy HA az első évben fizetnek 1 milliárd dollárt, akkor állandó tagságot nyerhetnek vele. De emellett az is szerepel az alapító okiratban, hogy a harmadik év után egymilliárd dollár megfizetése nélkül, Donald Trump személyes döntése alapján is meghosszabbítható bármelyik ország tagsága.
Mivel Orbán Viktor fontos szövetségese és barátja Donald Trumpnak, így az ő esetében ez utóbbira lehet számítani majd három év múlva.
Ennek megfelelően a magyar kormány is fizetési kötelezettség nélkül csatlakozott, a kormányhatározatban is ez szerepel.

👍38🤡5👎1💊1