❗Miközben Magyar Péter perrel fenyegeti azokat, akik beszámolnak a tiszások nyugdíjterveiről, egy újabb képviselője árulta el: nem akarnak nyugdíjemelést. Gyorselemzés!
1. MAGYAR PÉTER ISMÉT PERREL FENYEGETŐZIK: Miután ismét elkezdtek terjedni a neten a Tisza nyugdíjakkal kapcsolatos elképzelései, Magyar Péter áldozati pózba vágta magát és perrel fenyeget mindenkit, aki beszámol ezekről. Mindez jelzi, hogy nagyon érzékenyen érinti, hogy kiszivárogtak a valódi terveik.
2. TISZA ÚJABB KÉPVISELŐJE SZÓLTA EL MAGÁT: Miközben Magyar Péter minden erejével igyekszik azt a látszatot kelteni, mintha nyugdíjemelésre készülne, egy újabb tiszás képviselő, Bovier György szólta el magát a terveikkel kapcsolatban, mint fogalmazott: „nem lesz semmiféle nyugdíjemelés!”
3. KORÁBBAN IS ELSZÓLTÁK MÁR MAGUKAT: Tisza-közeli közgazdászok, de Tarr Zoltán Tisza-alelnök is bevallotta, hogy a nyugdíjrendszer megszüntetésére készülnek, egyebek mellett eltörölnék a 13. havi nyugdíjat, a nők korkedvezményes nyugdíjba vonulását, illetve meg IS adóztatnák a nyugdíjakat.
4. EDDIG SEM VOLTAK NÉPSZERŰEK A NYUGDÍJASOK KÖRÉBEN: Minden felmérés azt mutatja, hogy a Tisza támogatottsága kifejezetten alacsony a nyugdíjasok körében, ami Magyar Péter agresszivitására, a kiszivárgó nyugdíjterveikre és Magyar Péter korábban elhangzó nyugdíjasokat becsmérlő kijelentéseire vezethető vissza.
5. MINDEKÖZBEN A KORMÁNY A 14. HAVI NYUGDÍJ BEVEZETÉSÉN DOLGOZIK: Miközben a Tisza egy kifejezetten nyugdíjasellenes politikát képvisel, a patrióta kormány korábban már visszavezette a 13. havi nyugdíjat és eközben a 14. havi nyugdíj bevezetésén dolgozik. Mindez világosan jelzi, hogy míg a Tiszára nem, addig a Fideszre számíthatnak a nyugdíjasok.

👍29🤣4❤1
This media is not supported in your browser
VIEW IN TELEGRAM
Vajon a saját képviselőjét is feljelenti? 🫠
👍31🤡16
Zaharova nem kímélte Macront: "Jobb lenne, ha Macron ezeket a katonákat két-két fővel a kulturális objektumok védelmére küldené. Hogy ne történjen meg többet a Louvre esetéhez hasonló dolog…" – írta, utalva a közelmúltban történt párizsi múzeumrablásra.
https://www.origo.hu/nagyvilag/2025/10/zaharova-macron-ukrajna-haboru-katona

😁44👍13🐳2❤1🫡1🦄1
This media is not supported in your browser
VIEW IN TELEGRAM
❗️Régóta várt pillanat: így találkozott Donald Trump Hszi Csin-ping kínai elnökkel!
👍44🥴4
❗„Csodás találkozónk volt, ő egy igazán jó vezető” – mondta Donald Trump Hszi-Csin-ping kínai elnökről, azután, hogy a két szuperhatalom vezetője magyar idő szerint csütörtök hajnalban tárgyalt egy lehetséges kereskedelmi megállapodásról Dél-Koreában. Gyorselemzés!
Magyarország szempontjából sem mellékes, hogy folytatódik-e a kereskedelmi háború Amerika és Kína között, különösen annak fényében, hogy hazánkban is számos kínai beruházás található. Pár hónapja még úgy nézett ki, hogy a két szuperhatalom között elmérgesedik a viszony, ami a magyar gazdaság számára is súlyos károkat okozott volna.
Mindezek fényében kiemelten jó hír, hogy Amerika és Kína megállapodott, ez a magyar gazdaságnak is pozitív fejlemény.
De nemcsak Magyarország, hanem természetesen az egész világgazdasági szempontjából kiemelten fontos volt a mostani találkozó, ami a vártnál hosszabbra, több mint másfél órásra húzódott, az amerikai elnök magyar idő szerint negyed hat környékén indult vissza Washingtonba.
Fontos kitérni arra, hogy mindeközben az Európai Uniónak kifejezetten rossz a viszonya Kínával, pár nappal ezelőtt például a német külügyminiszternek kellett lemondania a kínai útját, mert nem fogadták őt, de nemrég Ursula von der Leyenéket is megalázó módon fogadták Kínában, a reptéren például buszoztatták őket. Magyarország ez alól kivétel: Orbán Viktor az amerikai és az orosz elnök mellett a kínai elnökkel is jó viszonyt ápol.
A mostani találkozóra visszatérve: az amerikai és kínai elnöknek sikerült megegyeznie a ritkaföldfémek kereskedelméről, Trump úgy fogalmazott: „a ritkaföldfémek körüli összes kérdések megoldódott, és ez az egész világ számára fontos. Ez globális ügy volt, nem csak az Egyesült Államok problémája” – mondta Trump az újságíróknak. „Kína részéről már semmilyen akadály nincs” – tette hozzá.
Donald Trump kijelentette, hogy elértek egy kereskedelmi megállapodást is, amelyet hamarosan aláírhatnak – bár további részleteket nem osztott meg. Megjegyezte, hogy ő és a kínai elnök szinte mindenben megállapodtak, beleértve a szója kereskedelmet és a fentanilhoz kapcsolódó vámokat.
Donald Trump elmondta azt is, hogy beszélt az ukrajnai háborúról is Hszi Csin-ping kínai vezetővel. Trump azt mondta, hogy megállapodtak abban, hogy együtt fognak dolgozni „azon, hogy be tudjuk fejezni azt a háborút.” Trump hozzátette, hogy nem beszéltek Kína orosz olajvásárlásáról.
Donald Trump azt is elmondta, hogy áprilisban Kínába látogat, és Hszi később, valamikor azután fog az Egyesült Államokba menni.

👍31🤣3
A Zöldek és Munkáspárt szövetségének jelöltje azonnal távozott a gyenge szereplést követően.
https://mandiner.hu/kulfold/2025/10/timmermans-hollandia-valasztas-zoldek-munkaspart

🍾36❤15👍9👏1
❗️Őszintén szólva, én nagyon nem akarom, hogy megemeljék a magyarok adóját amiatt, hogy azt a pénzt odaadják Ukrajnának. És szerintem nem vagyok ezzel egyedül. Ezért én is mindenkit arra buzdítok, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt!
Maradjon az alacsony, egykulcsos adó, a családi adókedvezmény, az édesanyák adómentessége, az olcsó orosz energia és a vállalatok alacsony adószintje. Ez a pénz jó helyen van a magyar családoknál és a vállalkozásoknál!
Nagy szerencsénk van, hogy Tarr Zoltán, a TISZA alelnöke nyíltan kimondta: olyan adóemelésre készülnek, ami, ha kiderül, akkor abba belebuknak. Így már tudjuk, mire számíthatunk tőlük, erre nemet kell mondanunk!

👍39❤2
Magyar Péteréket támogató nyugdíjszakértő megdöbbentően fogalmazott az ATV-ben:
https://mandiner.hu/belfold/2025/10/dobbenet-a-tisza-nyugdijszakertoje-nyugdijas-utalvany-helyett-szir-es-ukran-migransokat-akar-video

🤮47💩7🤡2
❗️Itt tekinthető meg Orbán Viktor bejelentése: https://www.facebook.com/share/r/1BTvrX2sdg/?mibextid=wwXIfr
❤35👍12🔥2
Emmanuel Macron az elmúlt ötven év legnépszerűtlenebb francia köztársasági elnöke – derült ki a Verian Group felméréséből, amelyet a Le Figaro napilap tett közzé. Macron holtversenyben osztozik a címen elődjével, François Hollande-dal, aki leköszönése előtt, 2016 végén ért el hasonlóan csúfos eredményt a felmérésen, amelyben ezer embert kérdeztek meg, és mindkét elnököt csupán 11 százalék támogatta.
https://mandiner.hu/kulfold/2025/10/macron-nepszerutlenseg-kozvelemeny-kutatas

😁37👏7🤡1
A korábbi SZDSZ-es főpolgármester még azzal is hencegett, hogy Budapest egyszer már megbuktatta az Orbán-kormányt 2002-ben.
https://mandiner.hu/belfold/2025/10/ez-megint-egy-szog-a-kormany-koporsojaba-ez-mar-a-veg-demszky-gabor-elobujt-es-tanacsokat-oszt-karacsony-gergelynek

🤡42🤮14💩7🖕5
A miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! – című műsorának nyilatkozik. Orbán Viktor a közelgő Donald Trumppal való találkozójáról is beszélni fog.
https://mandiner.hu/belfold/2025/10/orban-viktor-radiointerju-elo-3

👍31❤3

👍43